Személyközpontú terápia

Személyközpontú terápia

A személyközpontú terápia Carl Rogers nevéhez fűződik. Rogers szerint az embereknek elfogadó kapcsolatokra van szükségük, ahol a terapeuta olyan készségeket használ, mint az empátia, a feltétel nélküli pozitív elfogadás. E terápiás forma központi hipotézise, hogy a feltétel nélküli elfogadásra épülő kapcsolat alkalmat nyújt a kliens számára, hogy személyisége fejlődjön. Ez a fejlődés az énkép pozitívabbá válását, önmaga és mások elfogadását segíti elő.

 

„Úgy tudott figyelni, hogy tanácstalan, határozatlan emberek egyszeriben pontosan tudták, hogy mit akarnak. A félénkek hirtelen szabadnak s bátornak érezték magukat. A boldogtalanok és szorongók bizakodók és boldogok lettek. S ha valaki úgy hitte, élete célt tévesztett, nincsen értelme, ő maga csupán egy a milliók közül, valaki, akin semmi sem múlik, s egy szempillantás alatt pótolható, akár egy lyukas cserép. s elment és mindezt elmondta Momonak, már azalatt, amíg beszélt, titokzatos módon megvilágosodott előtte, mekkora tévedésben volt, hogy úgy, ahogyan van, csak egyes egyetlen az emberek közt, s éppen ezért a maga módján különösen fontos a világnak.
Így tudott Momo figyelni.” (Michael Ende: Momo)

Terápia célja

A rogersi pszichoterápia oki terápia, célja a személyiségfejlődés akadályainak felszámolása, az önmagát elfogadó és reálisan értékelő, érett személyiség fejlődésének előmozdítása, aki mind önmagával, mind a környezetével harmóniában él. Ebben a légkörben a kliens biztonságban érzi magát, észlelhetővé és elfogadhatóvá válnak a korábban nehézségeket okozó tapasztalatok.

A rogersi személyközpontú terápia három központi alapelve - empátia, feltétel nélküli elfogadás, hitelesség (kongruencia) - minden pszichoterápiás módszer alapja, nélkülözhetetlen eszköze a bizalmon alapuló, egyenrangú kliens-terapeuta kapcsolatnak.

Utoljára frissítve:2014. december 06., szombat 14:26
Tovább a kategóriában: « Viselkedésterápia Relaxáció »